2022.01.17.

Hajrá Kőrösi KDSE!

Nagyszerűen helyt álltak U13 korosztályú Csapataink

Az elmúlt hétvégén az U13 korosztályé volt a főszerep a Kézilabda Gyermekbajnokság küzdelmei során. Lányaink szombaton cserejátékos nélkül „harcoltak” két nagyon erős ellenféllel szemben, „hősiesen” helyt álltak, nincs szégyenkezni valójuk, hiszen mindenki elkövetett minden tőle telhetőt. Vasárnap délelőtt fiú csapatunk hazai környezetben játszott két mérkőzést, amelyeken nagyszerű teljesítményt mutattak. Mindkét mérkőzésen nagyon akartak játékosaink, nagyon szoros mérkőzéseken egy győzelem és egy vereség született. Fiainkat is meg kell dicsérnünk, hiszen nagy akarással, helyenként egészen jó játékkal örvendeztettek meg bennünket!

A cég 2015-ben alakult azzal a céllal, hogy az informatikai piac aktív szereplőjeként megrendelői igényeit a legnagyobb szakértelemmel elégítse ki, lépést tartva a technológiai fejlődésekkel és az informatika folyamatos változásaival. Több mint 15 éves tapasztalattal rendelkezik az informatikai hálózatépítés területén. Fő profil a strukturált és optikai hálózatépítés, a mikrohullámú kapcsolatok létesítése valamint a villanyszerelés. Az igények felmérése után rövid határidővel vállalják üzleti és lakossági megrendelések pontos, precíz kivitelezését.

Budai Farkasok NKFT – Kőrösi Kölyök DSE 23:18 (10:08)

Bódog Bence, Harmat Botond Zsombor, Kapuvári Vince, Kuhmann Botond, Páncsity Dominik, Surin Nimród, Tóth Botond, Tóth Milán

KŐRÖSI VIDEÓ

Kőrösi Kölyök DSE – Csepel DSE 21:19 (10:10)

Bódog Bence, Harmat Botond Zsombor, Kapuvári Vince, Kuhmann Botond, Páncsity Dominik, Surin Nimród, Tóth Botond, Tóth Milán

KŐRÖSI VIDEÓ

Kőrösi Kölyök DSE – Szigetszentmiklós NKSE 12:35 (04:18)

Berta Laura, Brunbauer Brenda, Kis Hanna Georgina, László Natasa, Pataki Regina, Somfai Hanna, Száva Lili Viktória

Kőrösi Kölyök DSE – Alba Fehérvár KC 03:29 (01:11)

Berta Laura, Brunbauer Brenda, Kis Hanna Georgina, László Natasa, Pataki Regina, Somfai Hanna, Száva Lili Viktória

Az LV International Kft 2005-ben kezdte meg működését a sportpiac területén. A cég működésének alapfilozófiája a sportegyesületek felszerelésigényeinek maximális kielégítésén alapszik. 2006-ban még három márka képviselője volt Magyarországon, azonban a folyamatos fejlődésnek köszönhetően, valamint a sportpiac igényeinek alakulásához alkalmazkodva mára 10 világszínvonalú márka kizárólagos beszállítói. Csúcsminőségű termékeik és kedvező ajánlataiknak köszönhetően több mint 40 első osztályban szereplő labdarúgó, kézilabda, röplabda, vízilabda, futsal és floorball csapattal áll együttműködési kapcsolatban, továbbá közel 100 élő szerződése van különböző egyesületekkel.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
Twitter
YouTube
Instagram