Felejthetetlen mérkőzés Simontornyán

A Kézilabda Gyermekbajnokság idei küzdelmei során ismételten Simontornyára kellett utaznunk, mert az eredetileg kiírt helyszín (Tököl, Városi Sportcsarnok) „furcsa” módon „csütörtököt” mondott! Így a pest megyei csapatok „repetáztak” Simontornyából. Egyébiránt a helyszínnel nincs semmilyen problémánk, csak érthetetlen számunkra, hogy a nagyszámú pest megyei résztvevőnek miért a Tolna Megyei Kézilabda Szövetség rendezi a versenyeit. Egyébiránt a megyei szövetséggel sincs semmi problémánk, évtizedek óta ismerjük kiváló munkájukat!
A Simontornyai KK elleni mérkőzés első tíz perce kellemes meglepetést okozott, hiszen fej-fej mellett haladt a két csapat. A találkozó további periódusában az előzetes várakozásnak megfelelően, a nagyobb játékerővel rendelkező ellenfél akarata érvényesült és megérdemelten nyertek ilyen nagy gólkülönbséggel is.
A Vax KE Sárbogárd elleni „csatára” nagyon készültünk, hiszen a szintén jó erőkből álló ellenfelet nagyon szerettük volna legyőzni. Az első játékrészt háromgólos előnnyel zártuk köszönhetően a Csapat kiemelkedően jó teljesítményének. A „csata” második felében sajnos elveszítettük Tóth Milánt, de a többiek akaraterejének köszönhetően „férfias” helytállással megszereztük a „két pontot”. Ajánlom mindenkinek megtekinteni a mérkőzésről készült felvételt, mert az hűen tükrözi azt a küzdelmet, amely végig jellemezte a találkozót.
1/Bódog Bence, 11/Kuhmann Botond András, 14/Páncsity Dominik, 7/Surin Nimród, 58/Szabó Ferenc, 57/Tóth Botond, 15/Tóth Milán
1/Bódog Bence, 11/Kuhmann Botond András, 14/Páncsity Dominik, 7/Surin Nimród, 58/Szabó Ferenc, 57/Tóth Botond, 15/Tóth Milán
Az LV International Kft 2005-ben kezdte meg működését a sportpiac területén. A cég működésének alapfilozófiája a sportegyesületek felszerelésigényeinek maximális kielégítésén alapszik. 2006-ban még három márka képviselője volt Magyarországon, azonban a folyamatos fejlődésnek köszönhetően, valamint a sportpiac igényeinek alakulásához alkalmazkodva mára 10 világszínvonalú márka kizárólagos beszállítói. Csúcsminőségű termékeik és kedvező ajánlataiknak köszönhetően több mint 40 első osztályban szereplő labdarúgó, kézilabda, röplabda, vízilabda, futsal és floorball csapattal áll együttműködési kapcsolatban, továbbá közel 100 élő szerződése van különböző egyesületekkel.
EGYÉP POSZTOK
TISZTES HELYTÁLLÁS, KIEMELKEDŐ KAPUSTELJESÍTMÉNY
NAGYARÁNYÚ HAZAI GYŐZELEM, FANTASZTIKUS EGYÉNI TELJESÍTMÉNYEK
MEGÉRDEMELT TÁBOROZÁSSAL ZÁRTUK A BAJNOKI SZEZONT