Hajrá Érdi Férfi Kézilabda SE!

Kellemetlen vereség a serdülő bajnokságban

A Kőrösi KDSE fiú serdülő csapata szerdán este Dunaharasztiban vendégszerepelt a Nemzeti Kézilabda Bajnokság serdülő III. osztályának küzdelmei során. A szezon kitűzött célja szempontjából minden mérkőzés jelentősége nagy, hiszen az első öt együttes a végsőkig kiélezett küzdelmet folytat a minél jobb helyezés eléréséért, tehát hibázni nem szerencsés. Ennek szellemében érkeztünk meg a kora esti mérkőzésre az impozáns dunaharaszti sportcsarnokba.

A találkozó első periódusa jól indult számunkra, hiszen hat gólos vezetésünk birtokában magabiztosan kézilabdázhattunk. Ezt követően megmagyarázhatatlan fordulat jött, aminek következtében „vérszemet” kapott ellenfelünk és erőtől duzzadó, lelkes hozzáállásukkal felzárkóztak, de a szünetben két gólos előnnyel még mi mehettünk pihenőre. A második játékrész hosszan tartó gólcsendet hozott számunkra, így ellenfelünk megfordíthatta a találkozó állását. Sajnos a későbbiek során is a kimaradt helyzetek és a technikai hibák tömkelege jellemezte játékunkat és kénytelenek voltunk „futni” az eredmény után. A találkozó utolsó perceiben tudatosult játékosainkban, hogy ezt a meccset el is veszíthetjük. A „késői ébredés” csak a felzárkózáshoz volt elég, így fontos pontokat veszítettünk el. Természetesen sok van még hátra a bajnokságból, semmi nem veszett el, de át kell gondolnunk a következő hetek-hónapok feladatait, hiszen a neheze még csak ezek után következik.

2021. október 13. Dunaharaszti, Városi Sportcsarnok

19.15 óra / Dunaharaszti MTK - Kőrösi KDSE 25:24 (13:15)

6/Boros Ádám (1), 7/Darvas Áron, 12/Érdi Zalán, 8/Hancsovszki Zsombor (4), 16/Heits Gergely, 88/Mihályi Alexander (1), 47/Mohácsi Barnabás Mihály, 21/Nagy Dominik Olivér (4), 77/Nagy-György Tamás (4), 1/Offenberger Ottó, 19/Tóth Balázs Csaba (5), 13/Tóth Bence (5)

Az LV International Kft 2005-ben kezdte meg működését a sportpiac területén. A cég működésének alapfilozófiája a sportegyesületek felszerelésigényeinek maximális kielégítésén alapszik. 2006-ban még három márka képviselője volt Magyarországon, azonban a folyamatos fejlődésnek köszönhetően, valamint a sportpiac igényeinek alakulásához alkalmazkodva mára 10 világszínvonalú márka kizárólagos beszállítói. Csúcsminőségű termékeik és kedvező ajánlataiknak köszönhetően több mint 40 első osztályban szereplő labdarúgó, kézilabda, röplabda, vízilabda, futsal és floorball csapattal áll együttműködési kapcsolatban, továbbá közel 100 élő szerződése van különböző egyesületekkel.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
YouTube
Twitter
Instagram