Hajrá Érdi Férfi Kézilabda SE!

Magabiztos győzelem, könnyed játékkal

A Kőrösi KDSE fiú serdülő csapata idegenben szerepelt ezen a hétvégén, ellenfele az éveken keresztül „mumusnak” számító Hort SE volt. Az idei mérkőzéseinek eredményei meglepően gyengére sikeredtek, így kötelező győzelem reményében utaztunk el a találkozóra. Sajnos sorainkból még mindig hiányzott Fazekas Dániel, Heits Gergely, Nagy-György Tamás és Tóth Lőrinc.

Az előzetes várakozásnak megfelelően zajlott a mérkőzés, a nagyarányú győzelmet könnyed, néhol látványos játékkal érdemeltük ki. Az ellenfél nagyon ügyes, de fiatal játékosokból áll, többen hiányoztak a kezdő együttesből. A nagyarányú győzelmet nem kell megmagyarázni, viszont a kapott gólok számát (21) már igen. A védekezésünk ezen a mérkőzésen nem működött olajozottan, a viszonylag alacsony, mozgékony ellenfelek sok „borsot törtek” az orrunk alá. Van mit javítanunk ezen a területen, de a támadások befejezését is pontosabbá kell tenni, hiszen a következő négy mérkőzés eredménye nagyban befolyásolhatja a bajnokság végeredményét is!

2021. október 30. Budapest, Újlak Utcai Általános Iskola Sportcsarnoka

13.30 óra / Hort SE - Kőrösi KDSE 21:42 (12:22) serdülő III. osztály F-csoport

6/Boros Ádám (2), 7/Darvas Áron (1), 12/Érdi Zalán, 8/Hancsovszki Zsombor (11), 88/Mihályi Alexander (2), 47/Mohácsi Barnabás Mihály, 21/Nagy Dominik Olivér (6), 1/Offenberger Ottó, 19/Tóth Balázs Csaba (12), 13/Tóth Bence (8)

A Kőrösi KDSE felnőtt férfi csapata idegenben, ismét magabiztos győzelmet aratott a Pest Megyei Kézilabda Bajnokság II. osztályában. Az aktuális ellenfél, a Vecsés SE volt, amely nem tudta nagyobb erőkifejtésre kényszeríteni együttesünket. Már az első félidő 14 gólos előnyt hozott, amely lehetővé tette, hogy minden játékosunk szóhoz jusson a mérkőzés folyamán.

2021. október 31. Vecsés, Városi Sportcsarnok

16.00 óra / Vecsés SE - Kőrösi KDSE 20:35 (07:21) felnőtt megyei II. osztály

33/Balázs Tibor (8), 7/Bucsek László (1), 20/Cseh Máté (8), 12/Érdi Zalán, 3/Grósz Richárd (2), 6/Gyöngyösi Dávid (5), 17/Hagymási Zsolt (1), 14/Jomran Majd (1), 10/Kékesi Banjamin, 74/Kocsis Krisztián Balázs (2), 16/Kovács Sándor, 47/Mohácsi Barnabás Mihály, 4/Nemcsák Balázs, 19/Tóth Balázs Csaba (1), 5/Tóth Bence (1), 24/Veres Máté (6)

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
YouTube
Twitter
Instagram