Hajrá Kőrösi KDSE!

Egy elszalasztott lehetőség

A bajnokság végeredményét nagyban meghatározó hazai mérkőzésre nagy akarással és elszántsággal készült serdülő fiú csapatunk. A Százhalombattai KE gárdáját tavaly októberben sikerült idegenben legyőznünk és bíztunk a számunkra kedvező eredmény elérésében. Sajnos többen hiányoztak a megszokott keretből sérülés és vírusérintettség miatt.

Jól indult számunkra a találkozó, ötletes játékkal a tizenharmadik percben még mi vezettünk. Sajnos ettől kezdődően eladott labdák, kihagyott gólhelyzetek sokasága rontotta le addigi teljesítményünket. Megzavart bennünket az ellenfél agresszív emberfogásos taktikája, aminek nem találtuk meg az ellenszerét. A megszokottól kevesebb támogatást kaptunk hálóőreinktől is, amely szintén negatívan hatott az eredmény alakulására. A mérkőzés negyvenhatodik percében már hét gól volt az ellenfél előnye. Mohácsi Barnabás nagyszerű, látványos védéseivel és a pontosabb befejezésekkel sikerült ugyan felzárkózni a zsinórban lőtt négy találattal, de a végjátékban kapott dupla kiállítással messze kerültünk az áhított győzelemtől.

2021. november 24. Érd, Treff Sportközpont

19.00 óra / Kőrösi KDSE – Százhalombattai KE 31:35 (14:20)

9/Boros Ádám (1), 29/Boros Dániel, 7/Darvas Áron, 12/Érdi Zalán, 8/Hancsovszki Zsombor (5), 15/Heits Gergely, 47/Mohácsi Barnabás Mihály, 77/Nagy-György Tamás Krisztián (10), 1/Offenberger Ottó, 19/Tóth Balázs Csaba (9), 13/Tóth Bence (6)

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
YouTube
Twitter
Instagram