HASZNOS RÉSZVÉTEL, KIVÁLÓ ERŐFELMÉRÉS

A Veresegyház Városi Sportegyesület 2022. február 12-én első alkalommal rendezte meg a Veresegyházi LV-Sport serdülő kézilabda tornát három lány és négy fiú csapat részvételével. A második elődöntőt a másodosztályú Pilisvörösvári KSK csapata ellen játszottuk. Az első játékrészben a nagyszerű védekezésünknek és az ötletes, gyors támadójátékunknak köszönhetően tartottuk a lépést a jó erőkből álló ellenféllel szemben. A második félidő is hasonlóan folytatódott, de a hajrára elfogyott a „muníciónk”, így az ellenfél megérdemelten nyert három góllal és jutott be a döntőbe.
A bronzmérkőzést a Diósdi DSE együttese ellen játszottuk, amely óriási küzdelmet hozott, hiszen az ellenfél szeretett volna visszavágni a bajnokságban „elszenvedett” vereségért. A 41. percben eldöntetlen állásnál egy rövid, háromgólos rövidzárlat következett, amely eldöntötte a bronzérem sorsát. A végjátékra elfáradó csapatunk védekezésben és támadásban is sokat hibázott, így sikerült ellenfelünknek a visszavágás, hiszen megérdemelten nyertek három találattal.
A begyűjtött két vereség ellenére is hasznosnak tartjuk a tornán való részvételt, amely a hiányzók ellenére is jó erőfelmérést biztosított a szerdai martonvásári bajnoki találkozóra.
7/Darvas Áron (2), 44/Erdősi Balázs, 12/Érdi Zalán, 29/Fehérváry Márton (5), 8/Hancsovszki Zsombor (6), 15/Heits Gergely (2), 47/Mohácsi Barnabás Mihály, 77/Nagy-György Tamás Krisztián (5), 1/Offenberger Ottó, 19/Tóth Balázs Csaba (4)
7/Darvas Áron (3), 44/Erdősi Balázs (2), 12/Érdi Zalán, 29/Fehérváry Márton (4), 8/Hancsovszki Zsombor, 15/Heits Gergely (2), 47/Mohácsi Barnabás Mihály, 77/Nagy-György Tamás Krisztián (7), 1/Offenberger Ottó, 19/Tóth Balázs Csaba (5)
EGYÉP POSZTOK
GÓLZÁPOROS SZEZONZÁRÓT PRODUKÁLT FU20 KOROSZTÁLYOS CSAPATUNK
REMEK JÁTÉKKAL ZÁRT FU15 KOROSZTÁLYOS CSAPATUNK
NAGYSZERŰ SZEZONT ZÁRT FU12 KOROSZTÁLYOS CSAPATUNK