Hajrá Kőrösi KDSE!

IDEGENBELI SERDÜLŐ GYŐZELEM A SZEZONNYITÓN

Hétközi mérkőzéssel, idegenben kezdődött számunkra a Kézilabda Nemzeti Bajnokság férfi serdülő F-csoportjának tavaszi sorozata. Az őszi találkozóhoz képest létszámában és játékerejében is megerősödött ellenféllel kellett megküzdenünk a két bajnoki pontért. Sajnos a szezonnyitó mérkőzésen Boros Ádám és Tóth Bence kezdőjátékosainkat nélkülöznünk kellett.

Az ellenfél játékerejének erősödését jelzi, hogy az első játékrész 15. percéig Ők irányították a játékot. Lassú, sok hibától tarkított, enervált támadásvezetésünk és a megszokottól sokkal erőtlenebb védekezésünk több technikai hibával párosult. A találkozó ezen szakaszában kapusaink teljesítménye is jóval elmaradt a várakozástól. Csapatunk némileg javuló védekezése és a magabiztosabb helyzetkihasználás következtében átvettük a vezetést, ezzel együtt a mérkőzés irányítását. A végjátékban „zsinórban” szerzett négy góllal bebiztosítottuk a tízgólos győzelmet.

Mind a védekezésben, úgy a támadójátékunkban komoly fejlődésen kell keresztül mennünk ahhoz, hogy az idei évre kitűzött célunkat – a dobogó valamelyik fokának megszerzését – el tudjuk érni. Természetesen minden adott ehhez, szorgalmasabb, alázatosabb hozzáállással, jobb koncentrációval, akarattal és céltudatosabb játékkal megvalósítható mindez!

2022. február 16. Martonvásár, Tóth Iván Sportcsarnok

18.00 óra / Martonvásári KSE – Kőrösi KDSE 29:39 (15:20)

29/Boros Dániel, 7/Darvas Áron, 44/Erdősi Balázs (7), 12/Érdi Zalán, 29/Fehérváry Márton (4), 8/Hancsovszki Zsombor (9), 15/Heits Gergely (1), 47/Mohácsi Barnabás Mihály, 21/Nagy Dominik Olivér (6), 77/Nagy-György Tamás Krisztián (6), 1/Offenberger Ottó, 19/Tóth Balázs Csaba (6)

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
YouTube
Twitter
Instagram