KÖTELEZŐ HAZAI GYŐZELEM

Az elmúlt hétvégén hazai környezetben fogadtuk a tabella nyolcadik helyén „tanyázó” Vecsés SE II. együttesét, amely zömében utánpótlás korú játékosokból áll. A két csapat közötti erőviszonyok tekintetében kötelező győzelemre számíthattunk, amely nem jelentette az ellenfél lebecsülését, annál inkább is, hiszen hiányzott a gárdából Cseh Máté, aki mindenkori teljesítményével nagyban hozzájárul a jó eredmény eléréséhez. Játéklehetőséget kapott a fiú serdülő csapatból Nagy Dominik Olivér, Nagy-György Tamás és az öt gólig jutó Tóth Balázs Csaba is.
Döcögve indult be a hazai „gépezet”, a védekezés és a támadásépítés is „bemelegítésre” szorult. A fiatal, lendületes játékot produkáló ellenfél jól tartotta magát. A Kőrösi KDSE játékosai rendre hibáztak a gólhelyzetek értékesítésében, több technikai hibát is elkövettek. Az első játékrész második felére „bemelegedett” együttesünk és ennek következtében már 11 gólos előnnyel mentünk pihenőre. A második játékrészre elfáradó ellenfelünkkel szemben látványos gólokkal növeltük előnyünket és megérdemelten nagy gólkülönbségű győzelmet arattunk.
Örömteli, hogy a góllövőlista első tíz játékosa között továbbra is hárman szerepelnek Csapatunkból Cseh Máté (75), Veres Máté (86) és a listavezető Balázs Tibor (123).
33/Balázs Tibor (11), 7/Bucsek László, 3/Grósz Richárd (3), 14/Jomran Majd (1), 10/Kékesi Banjamin (4), 8/Kocsis Krisztián Balázs (3), 9/Lakatos Dávid, 70/Nagy Dominik Olivér, 35/Nagy-György Tamás (1), 4/Nemcsák Balázs, 47/Simon Roland, 19/Tóth Balázs Csaba (5), 18/Veres Máté (6)
EGYÉP POSZTOK
KÖNNYED GYŐZELEM NAGYSZERŰ JÁTÉKKAL
SZENZÁCIÓS VÉGJÁTÉKKAL DÖNTETLEN A SZEZONNYITÓN
GYŐZELEM AZ ÚJ SZEZON ELSŐ HAZAI MÉRKŐZÉSÉN