Hajrá Kőrösi KDSE!

FEJLŐDŐ JÁTÉK HAZAI KÖRNYEZETBEN

Hazai környezetben – a Treff Sportközpontban – folytatódtak a Kézilabda Gyermekbajnokság mérkőzései. U11 korosztályos fiú csapatunk két mérkőzést játszott, a sajátos lebonyolításnak köszönhetően reggel 9.00 órakor és 12.00 órakor. Első alkalommal találkoztunk a Halásztelki BSE együttesével, míg a Moyra-Budaörs Handball gárdájával immár harmadszor „sikerült” megmérkőznünk.

Az első találkozón nagy akarással és odafigyeléssel tetszetős játékot „produkáltak” fiaink. Sajnálatosan az eredményt nem jegyzik, de mindenki számolja a gólokat, így komoly fölénnyel nyertük meg az első játékrészt. A másodikban kicsit „akadozott a gépezet”, kevésbé figyeltek a fiúk, így sikerült az ellenfélnek felzárkóznia, de a magánszámítások szerint a szoros végjáték nekünk kedvezett. A Moyra-Budaörs Handball érett, taktikus játéka ellen nem igazán volt „ellenszerünk”, de az akarással ekkor sem volt probléma. Szépen lassan alakul a játékunk, kezd hasonlítani a kézilabdára.

A védekezés látványosan javult, sokat kell „iskoláznunk” az egy-egy elleni ütközéseket és az egyes csapatrészek közötti kapcsolatokat. A támadójátékot tovább formáljuk, fontos feladatunk a pontosabb átadások végrehajtása, a lendületesebb, gólratörőbb támadómunka kialakítása.

2022. március 26. Érd, Treff Sportközpont

09.00 óra / Kőrösi KDSE – Halásztelki BSE

12.00 óra / Kőrösi KDSE – Moyra-Budaörs Handball

16/Balaton Tamás, 6/Csapó Dániel, 4/Gaga Zalán, 7/Harmat Csanád Tamás, 3/Kiss Boáz Barnabás, 21/Leitner Szabolcs, 13/Máthé László, 14/Szabados Zsombor, 8/Szpirin Szergej

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
YouTube
Twitter
Instagram