IDEGENBELI GYŐZELEM MEGLEPŐEN GYENGE VÉDEKEZÉSSEL

A Kőrösi KDSE fiú serdülő Csapata Dabason játszotta a soron következő bajnoki mérkőzését a Nemzeti Kézilabda Bajnokság III. osztályának F-csoportjában. Ismételten nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen a Dabas KC VSE együttese – nagy meglepetésre – idegenben győzte le a rivális Százhalombattai KC gárdáját. Bizakodóan, jó hangulatban érkeztünk meg a helyszínre, a nagyszerű OBO Arénába.
Az első percektől kezdődően látható volt, hogy a két együttes nem sokat törődik a védekezéssel, hiszen számolatlanul hullottak a gólok mindkét oldalon. Sajnálatos módon játékosaink sokat hibáztak, rettenetesen sok gólhelyzetet rontottak el. A szünetre öt gólos előnnyel vonulhattunk az öltözőbe, megnyugodhattunk és bíztunk a hasonlóan eredményes folytatásban.
Így is történt, folytatódott az adok-kapok, az ötgólos előny továbbra is megmaradt egészen az ötvennyolcadik percig. A véghajrában – megmagyarázhatatlan módon – egyetlen gólt sem lőttünk, viszont zsinórban kaptunk hármat. A félidei ötgólos előnyt nem tudtuk megtartani, de a két pontot ennek ellenére megérdemelten szereztük meg.
Sajnos csapatunk elsőszámú irányítója Tóth Bence egy szerencsétlen talajra érkezés során megsérült, így nem tudta folytatni a játékot. A kapusteljesítményekről – és persze a védekezés milyenségéről – sokat elárul a hetvenhét lőtt gól, de mindezek ellenére ki kell emelni Mohácsi Barnabás bravúrjait, amelyekkel nagyban hozzájárult a fontos győzelemhez. Kiemelkedett a mezőnyből Erdősi Balázs, aki összességében kiválóan teljesített, okos passzokkal, jó helyzetfelismeréssel, lendületes játékával keltette fel figyelmünket. Tóth Balázs Csaba mind védekezésben, mind támadásban jeles osztályzatot kapott, tizennégy lőtt gólja önmagáért beszél. Nagyon hasznosan játszott Hancsovszki Zsombor is, lehetett rá számítani több poszton is, kár, hogy a biztos vezetés tudatában több gyermeteg hibát is elkövetett.
Fontos azonban megemlíteni, hogy a védekezésünket acélosabbá, megbízhatóbbá kell tennünk, az egymás segítését, a védő-kapus kapcsolatot és a dinamikusabb, erőszakosabb felfogást erősítenünk kell a hátralévő nagyon nehéz mérkőzések megnyeréséhez. Ez lehet az egyik kulcsa a kitűzött helyezés elérésének és természetesen a gólhelyzetek sokkal pontosabb, eredményesebb értékesítése, gólra törőbb játékkal.
9/Boros Ádám (1), 29/Boros Dániel, 7/Darvas Áron, 12/Érdi Zalán, 44/Erdősi Balázs (6), 8/Hancsovszki Zsombor (6), 15/Heits Gergely (1), 88/Mihályi Alexander (1), 47/Mohácsi Barnabás Mihály, 21/Nagy Dominik Olivér (3), 77/Nagy-György Tamás Krisztián (1), 19/Tóth Balázs Csaba (14), 13/Tóth Bence (6)
EGYÉP POSZTOK
GÓLZÁPOROS SZEZONZÁRÓT PRODUKÁLT FU20 KOROSZTÁLYOS CSAPATUNK
REMEK JÁTÉKKAL ZÁRT FU15 KOROSZTÁLYOS CSAPATUNK
NAGYSZERŰ SZEZONT ZÁRT FU12 KOROSZTÁLYOS CSAPATUNK