SZÉPEN FEJLŐDNEK UTÁNPÓTLÁS CSAPATAINK

Az elmúlt hétvégén az FU11 és FU13 korosztályos csapatunk is szerepelt a Kézilabda Gyermekbajnokságban. Mindkét gárda idegenben lépett pályára, a „kisebbek” Komáromban, a „nagyobbak” Budaörsön játszottak.
A Szpirin Szergej által irányított FU11 korosztályos fiúk nagyszerű teljesítménnyel rukkoltak elő, ugyan a tatai srácok fizikai fölényben voltak, de egy pillanatig sem adtuk föl. Nagy akarással küzdöttünk, ugyan sok hibával és figyelmetlenséggel nehezítettük meg saját játékunkat. A Komárom VSE elleni találkozót végig mi irányítottuk, szebbnél-szebb akciókat vezettünk és a védekezés is nagyszerűen sikerült. Az egész Csapat dicséretet érdemel, kellemes élményekkel zártuk az idei bajnokságot.
10/Gaga Zalán, 2/Harmat Csanád Tamás, 3/Kiss Boáz Barnabás, 21/Leitner Szabolcs, 13/Máthé László, 14/Szabados Zsombor, 54/Szamák Erik, 8/Szpirin Szergej
FU13 korosztályos fiaink – betegség és sérülések miatt – két fordulót ki kellett, hogy hagyjanak, ezért nagyon várták már, hogy ismét pályára léphessenek. Két szoros eredménnyel zárult mérkőzésen bizonyították, hogy nem maradtak le a mezőnytől. Tehetségüket és felkészültségüket hazai környezetben bizonyíthatják, hiszen a korosztály utolsó fordulóját mi rendezzük május 21-én a Treff Sportközpontban.
35/Bódog Bence, 18/Gergő Noel Zoltán, 11/Kuhmann Botond András, 7/Surin Nimród, 58/Szabó Ferenc, 57/Tóth Botond, 15/Tóth Milán, 17/Varga Sándor
EGYÉP POSZTOK
HAZAI VERESÉG NAGYSZERŰ MÁSODIK FÉLIDŐVEL
TISZTES HELYTÁLLÁS, KIEMELKEDŐ KAPUSTELJESÍTMÉNY
NAGYARÁNYÚ HAZAI GYŐZELEM, FANTASZTIKUS EGYÉNI TELJESÍTMÉNYEK