Hajrá Kőrösi KDSE!

MAGABIZTOS GYŐZELEM KISKUNMAJSÁN

A Kőrösi KDSE U20 korosztályos csapata ezen a hétvégén idegenben lépett pályára a Magyarország Kézilabda Nemzeti Bajnokság III. osztályának soron következő mérkőzésén Kiskunmajsán. A gárda minden játékosa nagy akarással készült a találkozóra, hiszen a bajnokság első, rosszul sikerült meccse után szerette volna bizonyítani, hogy az akkori teljesítménytől sokkal többre képes. A szombat délutáni találkozón mutatkozott be a Kőrösi KDSE színeiben Ferencz Krisztián Zsolt újonnan igazolt balkezes játékosunk.

Az első játékrész kiegyenlített küzdelmet hozott, mindkét együttes nagy elszántsággal vetette bele magát a küzdelembe. A játékot sikerült fiainknak irányítani, magukhoz ragadták a kezdeményezést. Kocsis Krisztián és Erdősi Balázs lendületes irányító tevékenységének köszönhetően sorra alakították ki a gólhelyzeteket, amelyeket rendre sikerült is gólra váltani. A félidei kétgólos előny birtokában vonultak rövid pihenőre. Az öltözőben egyértelművé tették, hogy a mérkőzés megnyerhető, jobb csapat vagyunk, de hibázni csak nagyon keveset szabad a győzelem megszerzéséhez. A második harmincpercben is „kézben tartották” az irányítást és a nagyszerű védekezésnek köszönhetően gyors és pontos támadásokat tudtak véghez vinni. A tízgólos vezetés tudatában okosan kézilabdáztak és lehetőség nyílott majd minden kerettag szerepeltetésére. Dicséret illeti játékosainkat, mert a hosszú utazás ellenére is frissen, ötletesen és dinamikusan kézilabdáztak, így megérdemelten arattak magabiztos idegenbeli győzelmet. Külön ki kell emelni Kovács Levente nagyszerű teljesítményét, hiszen kilenc lőtt góljával a mezőny legeredményesebbje volt.

2022. szeptember 17. Kiskunmajsa Városi Sportcsarnok

16.00 óra / Kiskunmajsai KC – Kőrösi KDSE 27:35 (16:18)

9/Boros Ádám (2), 8/Bucsek Bence, 7/Darvas Áron (1), 12/Érdi Zalán, 44/Erdősi Balázs István (4), 29/Ferencz Krisztián Zsolt (1), 16/Heits Gergely, 74/Kocsis Krisztián Balázs (5), 20/Kovács Levente (9), 88/Mihályi Alexander, 47/Mohácsi Barnabás, 21/Nagy Dominik Olivér (5), 77/Nagy-György Tamás Krisztián (2), 1/Offenberger Ottó, 19/Tóth Balázs Csaba (4), 13/Tóth Bence (2)

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
YouTube
Twitter
Instagram