FELNŐTT CSAPATAINK TOVÁBBRA IS GYŐZELMI SZÉRIÁBAN

Tovább folytatják sikeres „menetelésüket” a Pest Megyei Kézilabda Bajnokságban szereplő felnőtt férfi Csapataink. A másodosztályban szombaton az Erdőkertesi SE együttesével kellett „megküzdenünk” a vácrátóti sportcsarnokban. Az elsőosztályban vasárnap este a Ceglédi KKSE II.-Abony volt a vendégünk, akiket a feljutásért lejátszott megyei döntőben izgalmas, a végletekig kiélezett küzdelemben sikerült „két vállra fektetnünk”.
Nagyon nehezen indult be a „gépezet”, a számolatlanul kihagyott gólhelyzetekre az ellenfél eredményesen válaszolt, így négygólos előnyre tett szert az első percekben. Jókor jött az időkérés, mert a félidőre ledolgoztuk a hátrányt és egygólos mínusszal mehettünk pihenőre. A második játékrészben megfordítottuk az eredményt és a megszerzett előnyt sikerült végig megtartanunk! A találkozón nyolcvan gól született, amely nagyban minősíti a két csapat védekezését és kapusok teljesítményét egyaránt. Nagy örömünkre eredményesen szerepelt a frissen igazolt Marx Dominik, aki tizenegy lőtt góljával nagyban hozzájárult a győzelemhez. Elismerés illeti meg Grósz Richárdot is, aki kiemelkedően jó teljesítménye mellett tíz góllal terhelte meg az ellenfél hálóját.
7/Bucsek Bence (2), 14/Bucsek László (1), 11/Erdősi Balázs (1), 22/Grósz Richárd (10), 8/Kocsis Krisztián (1), 9/Kovács Levente (3), 23/Lakatos Dávid (1), 9/Marx Dominik (11), 4/Nemcsák Balázs (2), 1/Offenberger Ottó, 25/Rappai Richárd Zsolt (1), 12/Schmell Gábor (1), 24/Szabó Zoltán (7), 5/Tóth Csaba, 3/Zsolnai Patrik
A vasárnap esti mérkőzésen két „álmos” csapat sok hibával tarkított első félidőt produkált. Az elhibázott helyzetek, a védekezési és technikai hibák teljes „arzenálját” felvonultatta a két gárda. Simon Roland kiemelkedett a mezőnyből, nagyszerű védéseinek köszönhetően megnyugtató előnnyel vonulhattunk pihenőre. A második játékrész meghozta a várt jó teljesítményt, a védekezésünk és támadójátékunk is feljavult. Cseh Máté irányításával növelni tudtuk góljaink számát és megérdemelten szereztünk nagyarányú győzelmet, amivel megőriztük veretlenségünket.
33/Balázs Tibor (4), 8/Bauer Máté (5), 20/Cseh Máté (8), 1/Érdi Zalán, 1/Érsek Attila, 17/Hagymási Zsolt (4), 10/Kékesi Benjamin (2), 35/Kovács Balázs (4), 16/Kovács Sándor, 9/Saibán Dániel (3), 47/Simon Roland, 19/Smid Ákos (3), 18/Veres Máté (2), Zeitler Dániel (3)
EGYÉP POSZTOK
KÖNNYED GYŐZELEM NAGYSZERŰ JÁTÉKKAL
SZENZÁCIÓS VÉGJÁTÉKKAL DÖNTETLEN A SZEZONNYITÓN
GYŐZELEM AZ ÚJ SZEZON ELSŐ HAZAI MÉRKŐZÉSÉN