TOVÁBBRA IS VERETLENEK FELNŐTT CSAPATAINK

A vasárnap délutáni találkozón a Szigetszentmiklósi KSK III. csapata látogatott el a Treff Sportközpontba. A Pest Megyei Kézilabda Bajnokság II. osztályában szereplő két csapat presztízs mérkőzést vívott egymással. A végig kiélezett, férfias küzdelem nagyszerű hazai kapusteljesítményeket hozott, amely nagyban meghatározta a mérkőzés végkimenetelét.
Az első játékrészre jellemző kiegyenlített játék az eredményben is megmutatkozott, hiszen a két együttes eldöntetlen részeredménnyel vonult pihenőre. A második félidőben minden ott folytatódott, ahol az elsőben befejezték a csapatok. Az ötvenedik perc környékén lélegezhettünk föl egy kicsit és érezhettük azt, hogy meg lehet nyerni a meccset. A négygólos előnyt sikerült megtartani a végére is, így továbbra is veretlen a Kőrösi KDSE-Electric Movie gárdája. Dicséret illeti a gárda minden játékosát, mert nagy akarással és helyenként ötletes játékkal szórakoztatták a kilátogató közönséget. Külön ki kell emelni Grósz Richárd, Kovács Levente és Tóth Balázs eredményes játékát, amellyel nagyban hozzájárultak a nagyszerű győzelemhez.
10/Bartók Balázs (3), 6/Boros Ádám (2), 14/Bucsek László, 22/Grósz Richárd (9), 8/Kocsis Krisztián (1), 9/Kovács Levente (8), 23/Lakatos Dávid (1), 9/Marx Dominik (2), 47/Mohácsi Barnabás, 4/Nemcsák Balázs, 1/Offenberger Ottó, 25/Rappai Richárd Zsolt, 12/Schmell Gábor, 24/Szabó Zoltán (2), 20/Tóth Balázs Csaba (6), 5/Tóth Csaba
Nagy érdeklődéssel vártuk a vasárnap esti mérkőzést a Pest Megyei Kézilabda Bajnokság I. osztályában, ahol a Bugyi SE volt a Kőrösi KDSE-Treff 99 együttesének ellenfele. Az eredmények alapján szoros mérkőzésre számítottunk és sajnos hiányzóink is voltak. Kisebb sérülés miatt nem számíthattunk Gyöngyösi Dávid és Bauer Máté játékára. Természetesen ennek ellenére a kitűzött cél nem lehetett más, mint a soron következő két pont begyűjtése. Az első játékrész kiegyenlített „küzdelmet” hozott, fej-fej mellett haladtak a csapatok. A pontosabb befejezéseknek és a nagyszerű védekezésnek köszönhetően megnyugtató ötgólos előnnyel mehettünk az öltözőbe. A második játékrészben erőteljesen kidomborodott csapatunk nagyobb játéktudása, így a 45. percben Zeitler Dani góljával már tízgólos volt az előnyünk. A mérkőzés egésze során mutatott jó kapusteljesítménynek, az „acélos” védekezésnek és a „könyörtelen” helyzetkihasználásnak köszönhetően megérdemelt, nagyarányú győzelmet szerzett az Együttes.
33/Balázs Tibor (6), 20/Cseh Máté (4), 1/Érdi Zalán, 1/Érsek Attila, 17/Hagymási Zsolt (1), 13/Hajdu Tamás (10), 10/Kékesi Benjamin (1), 35/Kovács Balázs (3), 9/Saibán Dániel (2), 47/Simon Roland, 19/Smid Ákos (4), 18/Veres Máté (1), Zeitler Dániel (6)
EGYÉP POSZTOK
VÉGLETEKIG KIÉLEZETT MÉRKŐZÉSEN LETTÜNK BAJNOKOK
XI. FINAL24 PEST VÁRMEGYEI KÉZILABDA DÖNTŐ
HAZAI VERESÉG A BRONZCSATA ELSŐ MÉRKŐZÉSÉN