Hajrá Kőrösi KDSE!

REMEK TELJESÍTMÉNYT NYÚJTOTTAK U12 KOROSZTÁLYOS FIAINK

A Szpirin Szergej által irányított FU12 korosztályos fiúk nagyszerű teljesítménnyel kezdték meg szereplésüket a Kézilabda Gyermekbajnokság idei küzdelmeiben. A Treff Sportközpontban lebonyolításra kerülő forduló nyitómérkőzéseként a székesfehérvári Alba Regia KSE jó erőkből álló csapatával találkoztunk. Sajnos nem vehetett részt a mérkőzésen Gaga Zalán, aki nem rendelkezett érvényes sportorvosi vizsgálati eredménnyel, Bíró Marcell és Csapó Dániel pedig családi elfoglaltságra hivatkozva maradt távol a szezon első fordulójától. Nagy várakozás és izgalom előzte meg a szombati mérkőzéseket, hiszen a rövid felkészülési idő miatt nem sikerült maradéktalanul “összeállni” a bajnokság megkezdésére. A lebonyolítás „sajátosságának” köszönhetően az első és utolsó mérkőzések vártak ránk, amely indokolatlanul megnehezítette eredményes helytállásunkat.

A reggeli mérkőzést kicsit „álmosan” kezdtünk meg, nehezen lendültünk játékba, ennek következtében a nagyszerűen kézilabdázó székesfehérvári együttes komoly előnyre tett szert, amelyet a mérkőzés végéig meg is tudott tartani. A találkozó során két ízben is sikerült kiegyenlítenünk, de a „gyermeteg” hibáknak köszönhetően ellenfelünk magabiztosan őrizte meg négygólos vezetését, így győztesen hagyhatta el a játékteret. Ennek ellenére nincs szégyenkezni valónk, hiszen minden játékosunk nagy akarással és tőle telhetően mindent elkövetett a jó eredmény eléréséért. Különösen jó teljesítményt mutatott a kapuban Balaton Tomi, a góllövésben jeleskedő Leitner Szabi és a Csapat vezére Szpirin Szergej.

2022. október 8. Érd, Treff Sportközpont

09.00 óra / Kőrösi Kölyök DSE – Alba Regia KSE 17:21 (09:12)

16/Balaton Tamás, 2/Harmat Csanád Tamás (4), 3/Kiss Boáz Barnabás (3), 21/Leitner Szabolcs (6), 13/Máthé László, 4/Papszt Kristóf (1), 14/Szabados Zsombor, 54/Szamák Erik, 8/Szpirin Szergej (3)

A délutáni találkozóra nem érkezett meg Szabados Zsombor, emiatt „át kellett rendeznünk” támadó és védekező felállásunkat egyaránt. Kis Boáz „foglalta el” Zsombor pozícióját, mint az később kiderült nem is eredménytelenül. A két „szomszédvár” összecsapása mindig komoly küzdelmet jelentett és nem volt ez másképpen most sem. A két együttes fej-fej mellett haladt előre a mérkőzés végéig. A hajrá nekünk sikerült jobban, így megérdemelten szereztük meg az értékes győzelmet. A Csapat minden játékosát dicséret illeti meg, de külön ki kell emelni Balaton Tomi nagyszerű védéseit, Leitner Szabi gólerős játékát, Harmat Csani erőn felüli teljesítményét és Szpirin Szergej kiemelkedően jó irányító tevékenységét.

Köszönjük a Szülők és az 5.D osztály fantasztikus szurkolását, ami nagyon sokat jelentett a Csapat játékosai számára!

2022. október 8. Érd, Treff Sportközpont

14.30 óra / Diósdi DSE – Kőrösi Kölyök DSE 23:25 (10:11)

16/Balaton Tamás, 2/Harmat Csanád Tamás (3), 3/Kiss Boáz Barnabás (4), 21/Leitner Szabolcs (16), 13/Máthé László, 4/Papszt Kristóf, 54/Szamák Erik, 8/Szpirin Szergej (2)

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
Twitter
YouTube
Instagram