NAGY VERÉS UTÁN NYOLCGÓLOS GYŐZELEM

A Kőrösi KDSE U12 korosztályos csapata Martonvásáron a Tóth Iván sportcsarnokban játszotta soron következő mérkőzéseit a Magyar Kézilabda Gyermekbajnokság VII. csoportjában. Az első mérkőzésen a Szigetszentmiklósi KSK nagyszerű összetételű és komoly játékerőt képviselő gárdájával mérkőztünk meg. Papírforma eredmény született, nem tudtuk az első tíz perc pazar teljesítményét átmenteni a mérkőzés további részére, így nagy „verésben” részesített Bennünket az ellenfél. Dicsérni – sajnos – csak Balaton Tamást és Szpirin Szergejt tudom, akik nagy akarással küzdöttek és végig jó teljesítménnyel rukkoltak elő, persze a többieknél sem az akarással volt probléma!
A második találkozón két azonos képességű és tudású csapat találkozott. Mindkét együttes számolatlanul követte el a technikai hibákat, több esetben érthetetlen megoldásokkal „rukkoltak” elő a fiúk. A kapuban Balaton Tamás ismét remekelt, a mezőnyjátékosok is kevesebbet hibáztak, mint az ellenfél, így sikerült győztesként elhagyni a küzdőteret.
16/Balaton Tamás, 4/ Gaga Zalán, 2/Harmat Csanád, Kis Boáz Barnabás, Leitner Szabolcs, 13/Máthé László, 14/Szabados Zsombor, 54/Szamák Erik, 8/Szpirin Szergej
16/Balaton Tamás, 4/ Gaga Zalán, 2/Harmat Csanád, Kis Boáz Barnabás, Leitner Szabolcs, 13/Máthé László, 14/Szabados Zsombor, 54/Szamák Erik, 8/Szpirin Szergej
EGYÉP POSZTOK
TISZTES HELYTÁLLÁS, KIEMELKEDŐ KAPUSTELJESÍTMÉNY
NAGYARÁNYÚ HAZAI GYŐZELEM, FANTASZTIKUS EGYÉNI TELJESÍTMÉNYEK
MEGÉRDEMELT TÁBOROZÁSSAL ZÁRTUK A BAJNOKI SZEZONT