NEHEZEN MELEGEDTÜNK BE A HIDEG GÜNTNER ARÉNÁBAN

A Kőrösi KDSE U15 korosztályos csapata a képzeletbeli dobogó harmadik fokán helyezkedik el a Magyar Kézilabda Gyermekbajnokság II. osztályának IV/B csoportjában a listavezető Alba Regia KSE és az Esztergomi Vitézek RAFC gárdái mögött. Az elmúlt vasárnap délutánját Tatán a Güntner Arénában töltöttük el, ahol két bajnoki mérkőzést játszottunk a fűtetlen, de pazar sportlétesítményben.
Talán soha nem tudjuk meg, hogy mi volt az oka az első mérkőzésen mutatott gyenge teljesítménynek. Egy bizonyos, hogy a létesítményben uralkodó hideg nehézzé tette a bemelegedést és fokozott sérülésveszélynek tette ki a résztvevő csapatok játékosait. Az első találkozón a lőtt gólok számával elégedettek lehetünk, általában mérkőzéseket lehet nyerni ennyi találattal, de a gyenge védekezésnek köszönhetően jóval harminc fölött kaptunk annak ellenére, hogy Gyapay Gellért a kapuban minden tőle telhetőt elkövetett a siker érdekében. Nem kevésbé kiemelkedően játszott Szabó Ferenc is, aki talán életének legjobb teljesítményével rukkolt elő! A második találkozó elhozta a győzelmet a hazai Kőkúti Sasok DSE elleni rangadón. A 16 gólig jutó Tóth Milán teljesítménye kiemelkedett a mezőnyből, hálóőrünk Gyapay Gellért ismét az őrületbe kergette az ellenfél játékosait.
35/Bódog Bence (2), 18/Gergő Noel Zoltán (4), 17/Gyapay Gellért, 55/Kapuvári Vince (1), 11/Kuhmann Botond András (2), 14/Páncsity Dominik, 7/Surin Nimród, 58/Szabó Ferenc (10), 57/Tóth Botond (1), 15/Tóth Milán (6)
35/Bódog Bence, 18/Gergő Noel Zoltán (2), 1/Gyapay Gellért, 2/Kapuvári Vince (2), 11/Kuhmann Botond András, 14/Páncsity Dominik, 7/Surin Nimród (4), 58/Szabó Ferenc (3), 57/Tóth Botond (5), 15/Tóth Milán (16)
EGYÉP POSZTOK
HAZAI VERESÉG NAGYSZERŰ MÁSODIK FÉLIDŐVEL
TISZTES HELYTÁLLÁS, KIEMELKEDŐ KAPUSTELJESÍTMÉNY
NAGYARÁNYÚ HAZAI GYŐZELEM, FANTASZTIKUS EGYÉNI TELJESÍTMÉNYEK