Hajrá Érdi Férfi Kézilabda SE!

SOK HIBÁVAL, DE GYŐZELEMMEL KERESSÜK A JÖVŐ CSAPATÁT

A Kőrösi KDSE U20 korosztályos csapata ismét hétközi mérkőzésen látta vendégül a Magyarország Kézilabda Nemzeti Bajnoksága III. osztályának E-csoportjában a riválisnak számító Gyáli BKSE együttesét, akivel azonos pontszámban, jobb gólkülönbséggel a tabella hatodik-hetedik helyén állunk. A gólkülönbségünk jelenleg negatív, ami a védekezésünk gyengeségeit mutatja. Nemcsak védekezésben, de támadásban is keressük az elkövetkező évek ütőképesebb csapatát.

A mai találkozón mutatkozott be friss igazolásunk Zagyva Levente, aki tegnapelőtt még az ellenfelet erősítette, ma pedig már csapatunk egyik meghatározó szereplőjévé lépett elő. Sajnos betegsége miatt csak a lelátóról figyelhette a küzdelmet Nagy Dominik Olivér, akinek erőtől duzzadó játéka a mai mérkőzésen is érzékenyen érintett bennünket. A végig szoros találkozón felváltva estek a szebbnél szebb gólok, de a védekezésben egyik csapat sem jeleskedett, amit a hetvennyolc gól hűen tükröz. Parádéztak viszont a kapusok mindkét oldalon, rendre mutattak be bravúros védéseket. Az első játékrészben Érdi Zalán, a másodikban Mohácsi Barnabás őrizte sikeresen kapunkat. A végeredménnyel elégedettek lehetünk, de az egyórányi játék rengeteg pontatlansággal, technikai hibával párosult, amelyhez hozzájárult még a kihagyott gólhelyzetek magas száma is. Dicséret illeti Kocsis Krisztián és Kovács Levente gólerős teljesítményét, ők ketten lőtték csapatunk góljainak a felét.

2022. november 23. Érd, Treff Sportközpont

17.30 óra / Kőrösi KDSE – Gyáli BKSE 41:37 (21:21)

9/Boros Ádám (1), 29/Boros Dániel, 8/Bucsek Bence, 7/Darvas Áron, 44/Erdősi Balázs (3), 12/Érdi Zalán, 29/Ferencz Krisztián Zsolt (3), 16/Heits Gergely, 74/Kocsis Krisztián Balázs (6), 20/Kovács Levente (14), 47/Mohácsi Barnabás Mihály, 77/Nagy-György Tamás, 19/Tóth Balázs Csaba (8), 13/Tóth Bence (3), 21/Zagyva Levente (3)

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
YouTube
Twitter
Instagram