VÁRATLAN IDEGENBELI VERESÉG A FELNŐTT RÁJÁTSZÁSBAN

Megkezdődtek a küzdelmek a Pest Megyei Kézilabda Bajnokság első és második osztályának rájátszásában, ahol mindkét felnőtt Csapatunk érdekelt volt vasárnap. Egyaránt idegenbeli mérkőzésen mértük össze erőinket előbb a második, majd az első osztályban. A Váraljai Ádám János irányította „második” csapat a Mogyoródi KSE ellenében megnyugtató előnyt szerzett a visszavágóra. A Narancsik Imre vezényelte első osztályú bajnokcsapatunk viszont váratlan vereséget szenvedett az Üllői KSE otthonában, ezzel háromgólos hátrányt összeszedve várhatja a hazai visszavágót.
“Szoros meccset játszottunk a Mogyoród otthonában. Fej fej mellett haladt a két csapat, ám az egész mérkőzésre jellemzően a sok kidolgozott helyzetet rendre kihagytuk. Az első félidő végére így hátrányba kerültünk. Félidőben rendeztük a sorokat és koncentráltan, agilisan kézilabdáztunk, melynek a gyümölcse a 4 gólos előny a párharcban.” – értékelte a mérkőzést a csapat játékos-edzője Váraljai Ádám János
18/Bartók Balázs (8), 8/Bucsek Bence, 7/Bucsek László (1), 3/Grósz Richárd (4), 74/Kocsis Krisztián Balázs (4), 2/Kovács Dániel Tibor (4), 47/Mohácsi Barnabás Mihály, 4/Nemcsák Balázs, 16/Offenberger Ottó, 51/Rappai Richárd Zsolt (1), 1/Schmell Gábor, 17/Szabó Zoltán (2), 33/Takács Bálint Pál (2), 19/Tóth Balázs Csaba (1), 6/Váraljai Ádám (2), 5/Zsolnai Patrik
Szakmai stáb: Váraljai Ádám vezetőedző
Az Üllői KSE együttese nem először „tört borsot” az orrunk alá, hiszen az alapszakaszban négygólos vereséget „mért” ránk idegenben. A mérkőzés statisztikában árulkodó adat a kapura lövések és az elért gólok száma, amely a mai találkozón 43/18 volt, ez 42 százalékos „hatékonyságot” jelent. A visszavágón sokkal koncentráltabb játékra, jobb helyzetkihasználásra és hatékonyabb védekezésre lesz szükség a háromgólos hátrány ledolgozására, ezáltal a továbbjutás megszerzésére!
8/Bauer Máté (1), 20/Cseh Máté (3), 12/Érdi Zalán, 6/Gyöngyösi Dávid, 17/Hagymási Zsolt, 33/Jomran Majd, 10/Kékesi Benjamin (1), 35/Kovács Balázs (2), 16/Kovács Sándor, 2/Májer Martin, 47/Simon Roland, 19/Smid Ákos (3), 18/Veres Máté (2), 14/Zalai László (5), 3/Zeitler Dániel (1)
Szakmai stáb: Narancsik Imre edző
EGYÉP POSZTOK
VÉGLETEKIG KIÉLEZETT MÉRKŐZÉSEN LETTÜNK BAJNOKOK
XI. FINAL24 PEST VÁRMEGYEI KÉZILABDA DÖNTŐ
HAZAI VERESÉG A BRONZCSATA ELSŐ MÉRKŐZÉSÉN