Hajrá Kőrösi KDSE!

NAGYARÁNYÚ GYŐZELEMMEL AZ ELŐDÖNTŐBEN

Hazai környezetben került sor a Pest Megyei Kézilabda Bajnokság II. osztályának negyeddöntő-visszavágó mérkőzésére. A Mogyoródi KSK elleni idegenbeli négygólos győzelem bizakodásra adhatott okot, de Csapatunk ennek ellenére nagy elánnal kezdte meg „termelni” a gólokat. Az elődöntőbe való bekerülés egy pillanatig sem forgott veszélyben, kizárólag a gólkülönbség volt kérdéses!

Jó hangulatban, szépszámú közönség előtt, lelkes bíztatás közepette kezdődött el a mérkőzés. Azon nyomban háromgólos vezetésre tettünk szert és hamarosan tízre nőtt a különbség. Ötletesen, nagy sebességgel kézilabdázott a Csapat. A szakvezetés – nagyon helyesen – mindenkinek adott játéklehetőséget, többen éltek is vele és bizonyították, hogy „helyük van” ebben a nagyszerű együttesben. Különösen örömteli volt Nemcsák Balázs és Kovács Dániel Tibor gólerős játéka, Hóka Attila szellemes irányító munkája és Bucsek Bence egyre jobb teljesítménye. Természetesen minden játékosunk megérdemli a dicséretet, hiszen bekerültek a Pest Megyei Kézilabda Bajnokság másodosztályának idei legjobb négy csapata közé és ezzel még nem elégedtek meg, bízunk a sikeres folytatásban! Támadójátékunk szinte kifogástalannak tűnt, de a védekezésen még „csiszolni” kell az elődöntő két mérkőzésére. Főleg a középről érkező átlövésekből és a beállóból kapott találatokat kell minimalizálni, fokozni kell a védők és a kapusok közötti együttműködés minőségét!

2023.április 15. Érd, Treff Sportközpont

17.00 óra / KŐRÖSI KDSE-ELECTRIC MOVIE – MOGYORÓDI KSK 48:29 (24:15)

18/Bartók Balázs (4), 8/Bucsek Bence (5), 7/Bucsek László (3), 3/Grósz Richárd (4), 11/Hóka Attila (2), 2/Kovács Dániel Tibor (8), 20/Kovács Levente (5), 14/Marx Dominik (4), 47/Mohácsi Barnabás Mihály, 4/Nemcsák Balázs (5), 51/Rappai Richárd Zsolt (2), 1/Schmell Gábor, 33/Takács Bálint Pál (2), 19/Tóth Balázs Csaba (1), 6/Váraljai Ádám János (3), 5/Zsolnai Patrik

Szakmai stáb: Váraljai Ádám János vezetőedző / Narancsik Imre edző

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
YouTube
Twitter
Instagram