Hajrá Érdi Férfi Kézilabda SE!

FANTASZTIKUS MÁSODIK FÉLIDŐVEL AZ ELŐDÖNTŐBEN

Hazai környezetben került sor a Pest Megyei Kézilabda Bajnokság I. osztályának negyeddöntő-visszavágó mérkőzésére. Az Üllői KSE II. elleni idegenbeli háromgólos hátrány komoly megoldandó feladatnak ígérkezett vasárnap délutánra. A Csapat minden tagja tisztában volt azzal, hogy kizárólag a győzelem, és legalább négygólos diadal kell a továbbjutáshoz.

Mindkét együttes idegesen, sok hibával kezdte a mérkőzést, hiszen a hatodik percben született meg az első gól, amelyet a vendégcsapatnak sikerült elérni. A kiegyenlített küzdelem izgalmakban gazdag, de gólszegény félidőt hozott, amelynek szünetében a vendégcsapat állt győzelemre. A továbbjutás elérhetetlennek tűnt, de szerencsére fiaink nem így gondolták. Nagy elánnal kezdték meg a második játékrészt, aminek meg is lett az eredménye, előbb három, majd négygólosra „hízott” előnyünk. Fáradni látszott ellenfelünk, sikerült előnyünket fokozatosan növelni, így az ötvenharmadik percben már hét góllal vezettünk. A végjáték nekünk sikerült jobban, így teljesen megérdemelten nyertünk és jutottunk be a bajnokság legjobb négy csapata közé! A második játékrészben mutatott teljesítmény minden várakozást felülmúlt, dicséret illeti a gárda minden játékosát. Külön ki kell emelni Balázs Tibor rutinos, megbízható támadómunkáját, Cseh Máté gólerős teljesítményét, Veres Máté erőtől duzzadó védőmunkáját, Zalai László rutinos, nyugodt klasszis játékát és Zeitler Dániel biztos kezű végrehajtó ténykedését.

Nagyszerű hangulatú, a komoly tét ellenére sportszerű, sérülésmentes mérkőzést láthattak a kilátogató nézők, akik bíztatásukkal fantasztikus hangulatot teremtettek. Mindkét együttes elégedett lehetett a bíráskodással, hiszen korrekt, szinte hibátlan, észrevehetetlen teljesítményt nyújtott a két rutinos játékvezető!

KŐRÖSI KDSE TREFF 99 – ÜLLŐI KSE II 33:24 (13:14)

2023. ÁPRILIS 16. ÉRD TREFF SPORTKÖZPONT

33/Balázs Tibor (3), 8/Bauer Máté (6), 20/Cseh Máté (10), 12/Érdi Zalán, 6/Gyöngyösi Dávid (1), 17/Hagymási Zsolt, 10/Kékesi Benjamin (1), 35/Kovács Balázs, 2/Májer Martin, 4/Sajbán Dániel, 47/Simon Roland, 19/Smid Ákos (1), 18/Veres Máté (1), 14/Zalai László (4), 7/Zagyva Levente, 3/Zeitler Dániel (7)

Szakmai stáb: Váraljai Ádám János vezetőedző / Narancsik Imre edző

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
YouTube
Twitter
Instagram