CSAK ANNYIT JÁTSZOTTUNK, AMENNYI KELLETT A GYŐZELEMHEZ

A Kőrösi KDSE ifjúsági csapata hazai környezetben (Treff Sportközpont) folytatta szereplését a Magyarország Nemzeti Kézilabda Bajnokság III. osztályában. Az ellenfél a VSK Tököl együttese volt, a papírforma szerint hazai győzelemnek kellett születni. Sajnos együttesünkből sérülés miatt hiányzott Kovács Levente, Marx Dominik és Tóth Bence. Egyéb okok miatt nem volt a játékoskeretben Kocsis Krisztián Balázs és Nagy-György Tamás Krisztián – kezdőcsapatnyi játékos.
Meggyőzően kezdtek fiaink, így a nyolcadik percben már 4 gólos előnyt mutatott az eredményjelző. Az első játékrész dinamikus, tetszetős játékot hozott, amelyben Erdősi Balázsnak és Zagyva Leventének jutott a „főszerep”. A félidőt kilencgólos vezetéssel zártuk, de ennek ellenére nem lehettünk maradéktalanul elégedettek. A második harmincperc első harmada az ellenfélről szólt, sikerült felzárkózniuk, hiszen a mi csapatunk hibát hibára halmozott, a védekezésünk és a támadójátékunk is nagyon visszaesett. A negyvenedik percben kényszerű időkérés következett, ami komoly változást hozott. Visszatért a lendület, a szervezettség és a pontos játék, így megérdemelten, nagy gólkülönbséggel nyertünk és gyűjtöttük be a két bajnoki pontot. A következő mérkőzésre idegenbe utazunk, azzal a gyáli gárdával meccselünk május 4-én, akiket az őszi szezonban négy góllal sikerült legyőzni.
9/ Boros Ádám, 8/Boros Dániel, 29/Bucsek Bence (6), 17/Darvas Áron, 12/Érdi Zalán, 44/Erdősi Balázs István (6), 34/Ferencz Krisztián Zsolt (1), 66/Heits Gergely (1), 21/Nagy Dominik Olivér (2), 1/Offenberger Ottó, 19/Tóth Balázs Csaba (11), 74/Zagyva Levente (14)
Szakmai stáb: Firnicz József vezetőedző / Narancsik Imre edző
EGYÉP POSZTOK
HAZAI VERESÉG NAGYSZERŰ MÁSODIK FÉLIDŐVEL
TISZTES HELYTÁLLÁS, KIEMELKEDŐ KAPUSTELJESÍTMÉNY
NAGYARÁNYÚ HAZAI GYŐZELEM, FANTASZTIKUS EGYÉNI TELJESÍTMÉNYEK