Hajrá Kőrösi KDSE!

HAZAI VERESÉG A BRONZCSATA ELSŐ MÉRKŐZÉSÉN

Hazai környezetben került sor a Pest Vármegyei Kézilabda Bajnokság II. osztályának arra a mérkőzésére, amely a bronzérem megszerzését volt hivatott eldönteni. Az ellenfél az a Csömör KSK II. volt, amely a bajnokság alapszakaszában mindkét mérkőzésen legyőzött bennünket, tehát a papírforma vendéggyőzelmet ígért.

A jó erőkből álló ellenfél egy pillanatig sem hagyott kétséget afelől, hogy melyik csapat nyakába kerülhet a bronzérem. Már a kilencedik percben ötgólos előnyre tett szert, majd az időkérést követően – a végig nagyszerűen teljesítő – Marx Dominik három góljával sikerült felzárkóznunk. Sajnos a folytatásban sokat hibáztak játékosaink, motiválatlannak tűntek védekezésben és támadásban egyaránt. A fordulásnál már kilencgólos volt a vendégek előnye, amelyet a második játékrészben sem tudtunk ledolgozni, így a hétgólos vendéggyőzelem ránk nézve tekinthető hízelgőnek. A szakmai stáb minden lehetséges „formációt” bevetett, de a mai napon esély sem mutatkozott a dobogó megszerzéséhez szükséges komolyabb előny megszerzésére. A visszavágó már csak formalitásnak tűnik, de a tisztes helytállás idegenben is alapvető követelmény. Mindezek ellenére nem lehetünk elégedetlenek a gárda összteljesítményével, hiszen a bajnokság egésze alatt több esetben is erőn felül teljesítettek!

2023. május 14. Érd, Treff Sportközpont

16.00 óra / KŐRÖSI KDSE-ELECTRIC MOVIE – CSÖMÖR KSK II. 32:39 (11:20)

12/Bakos Dániel, 18/Bartók Balázs (2), 8/Bucsek Bence (1), 7/Bucsek László, 44/Erdősi Balázs István (2), 3/Grósz Richárd (6), 11/Hóka Attila (3), 74/Kocsis Krisztián Balázs, 9/Lakatos Dávid, 14/Marx Dominik (13), 4/Nemcsák Balázs, 51/Rappai Richárd Zsolt, 1/Schmell Gábor, 17/Szabó Zoltán (2), 33/Takács Bálint Pál (3), 5/Zsolnai Patrik

Szakmai stáb: Váraljai Ádám János vezetőedző / Narancsik Imre edző

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
YouTube
Twitter
Instagram