Hajrá Kőrösi KDSE!

EGYESÜLETÜNK VÁRJA A KÉZILABDÁZNI VÁGYÓ FIÚKAT

A Kőrösi Kölyök Diáksport Egyesület 2014-ben alakult, azzal az ambiciózus céllal, hogy az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában összefogja a fiú kézilabda utánpótlást és egy országosan is elismert és eredményes sportegyesületté váljon. Az elmúlt évek kiemelkedő szakmai munkájának eredményeként mára a város és Pest megye egyik meghatározó férfi kézilabda utánpótlás központjaként jegyeznek bennünket. Kézilabda utánpótlás csapataink az elmúlt években a Kézilabda Gyermekbajnokságban, a Sulikézi Fesztiválon és a Diákolimpia versenyeiben vettek részt. A fejlődést jól jelzi, hogy immár ifjúsági fiú csapatunk a Nemzeti Kézilabda Bajnokság III. osztályában, férfi felnőtt együttesünk a Pest Megyei Kézilabda Bajnokság I. osztályában szerepel. A Kőrösi Kölyök DSE további célja, hogy az egyesület tagjainak a lehető legjobb feltételeket biztosítson a rendszeres edzés és versenyzési tevékenységhez. Az elkövetkező évek kiemelt feladata a sportági tevékenység területi kiszélesítése Érd és annak környékére, az egyes korosztályok létszámának bővítése és a kiválasztás rendszerének optimalizálása.

Információ, elérhetőségek

Firnicz József kézilabdaedző FU10-12; FU16-20 / +36 20 3305763 / info@erdikkdse.hu

Rajnay-Firnicz Andrea kézilabdaedző FU13-15 / +36 20 4741468 / info@erdikkdse.hu

Fekete Éva Katalin kézilabda szakedző FU6-9 / +36 20 2013957 / info@erdikkdse.hu

Szivacskézilabdázás

A szivacskézilabdázás a gyermekek első, versenyélményt is nyújtó találkozása a labdával. Két reménynek ad esélyt. Egyrészt felkeltheti a mozgás, a rendszeres sportolás iránti vágyat, másrészt kezdeményezhet valamely sportjáték iránti érdeklődést, jelesül a kézilabdázás megkedvelését. A szivacskézilabdázás egy olyan “találmány”, ahol az iskolások körében szerveződött csapatok számára gólok és győztesek léteznek. A legügyesebb kézilabdás palánták pedig a sportág jövőjét építhetik.

2022. szeptemberétől a szivacskézilabda edzéseket a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola testnevelő tanára Fekete Éva tartja, aki kézilabda szakedző minősítéssel rendelkezik.

Kézilabdázás

10 éves kortól már a korosztályoknak megfelelő bőrlabdát használjuk edzésen és mérkőzésen egyaránt. Az egyes korosztályok a Magyar Kézilabda Szövetség által működtetett Gyermekbajnokságban szerzik meg a játék magasabb szinten való űzéséhez szükséges jártasságot és tapasztalatot. Egyesületünk a 2022/2023. évi szezonban a FU12, FU15 és FU20 korosztályokba adta be nevezését.

2022. szeptemberétől a FU12 és FU20 korosztály edzéseit Firnicz József a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola testnevelőtanára, kézilabdaedző tartja. AFU15 korosztály edzéseit Rajnay-Firnicz Andrea kézilabdaedző irányítja.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
Twitter
YouTube
Instagram