Hajrá Kőrösi KDSE!

KAPURA LÖVÉSEK

A kapura lövés a támadás befejezésének módja, közvetlen gólszerzés reményében. A támadásszervezés célja olyan helyzeti előny kialakítása, melyből a csapat egyik tagja jó eséllyel hajthat végre közvetlen kapura lövést. Ennek fő színtere a gólveszélyes terület, a játéktérnek azon része, ahonnan a támadó csapat reális körülmények között gólt érhet el.

A távoli lövések zónája

A távoli lövések zónája a legnagyobb kiterjedésű, a kaputól legtávolabbi terület, mely főként az átlövők pozícióját és fő mozgásterületét foglalja magában. Figyelembe véve a védők általános elhelyezkedését – azt a tényt, hogy a kapuelőtér-vonal előtt tömörülve a kapuból jelentős felületet takarnak el –, a játékosok a védőfal között vagy fölött talajról, illetve a levegőből végrehajtott lövésekkel igyekeznek eredményesek lenni.

Felső lövés

A felső lövés a kézilabda-mérkőzésen előforduló egyik legegyszerűbb és leggyakoribb dobásfajta, mely lehetőséget nyújt közvetlen góllövésre a védő válla fölött, a dobókézzel azonos oldalon. Technikai kivitelezése az ember természetes, ősi dobómozdulatára épül, tulajdonképpen annak labdával végrehajtott változata. Ezért a felső lövés egyúttal a többi dobásforma alapjának, végrehajtási modelljének tekinthető.

Elhajlásos lövés

Az elhajlásos lövés a felső lövés továbbfejlesztése a dobás hatósugarának kiszélesítése érdekében, amikor is a dobó jelentős elhajlással igyekszik kikerülni a sáncoló védőt a dobókézzel ellentétes oldalon. Meglehet, technikai végrehajtását megnehezíti, hogy az néhány speciális képességet – mint például a csípőizület lazasága, a gerincoszlop hajlékonysága, a törzsizomzat ereje, a mozgáskoordináció magas szintje – igényel, jó végrehajtás esetén az elhajlásos lövés nagymértékben növeli a kapura lövő játékos esélyeit a szemben álló védő ellen.

Alsó lövés

Az alsó lövés kialakulását nagymértékben elősegítette az a tény, hogy az évek során a domináns felső dobás elleni védekezés jelentősen feljavult. Így a felső lövésnek kialakult egy olyan változata, amikor a játékos a felül sáncoló védő kezei alatt, a dobókézzel azonos oldalon igyekszik kapura lőni a labdát. Ezzel a kapura lövési móddal tovább növelhető a lövősugár, mivel az alsó lövés technikai végrehajtása térdtől vállmagasságig nagyon hasonló.

Felugrásos lövés

A felugrásos lövés a kézilabdázás legjellegzetesebb dobásmódja, ami az alapvető mozgáselemek (futás, ugrás, dobás) egyesítésével kifejezi a kézilabdázásban rejlő dinamika, ügyesség, látványosság korlátlan lehetőségeit. Ezt a kapura lövési módot – a talajról végrehajtott átlövések hatósugarának kiterjesztése érdekében – az északi játékosok fejlesztették ki, és a felugrásos lövés rövid időn belül a játék meghatározó eleme, és egyik legeredményesebb kapura lövési módja lett. Meglehet, technikai végrehajtását nehezíti az a tény, hogy az ugrást a levegőben egy felső dobással kell kombinálni, éppen ebben rejlik a lövés nagy lehetősége. A védők fölé ugorva ugyanis lehetőség nyílik azok zavaró tevékenységének részleges kizárására és a szélességben jól záró zónavédelem átlövésére.

A közeli lövések zónája

A közeli lövések zónája a kapuelőtér-vonal mögötti légtér, a kapuhoz viszonyítva átlagosan a legközelebbi terület. Meglehet, ez a szektor elsősorban a beállók befejező tevékenységének területe, a mezőnyből áttörő játékosok szintén gyakran fejezik be akciójukat kapura lövéssel a légtérben. Ennek a területnek a sajátossága, hogy – bár a lövésszög és a lövéstávolság a legoptimálisabb – a játékosoknak a levegőben, a védők mögött, azokhoz közel kell a lövést végrehajtani, és ez mind az előkészületet, mind a dobás végrehajtását megnehezítheti. Ezért a játékosok beugrással, bedőléssel, bevetődéssel igyekeznek kikerülni a védők hatásugarából, miközben végrehajtják a megfelelő lövőtechnikát.

Beugrásos lövés

A beugrásos lövéssel a játékos egyrészt megpróbál a védők hatósugarából kikerülni, másrészt igyekszik az ellenfél kapuját minél jobban megközelíteni. A játékos közvetlenül a kapuelőtér-vonal elől rugaszkodik el, majd hosszan repülve a levegőben, a kapuelőtér fölött hajtja végre a dobást. Ily módon a távolság csökkentésével fokozható a dobás pontossága, valamint a levegőben figyelemmel kísérhető a kapus helyezkedése. Ezért a tiszta gólhelyzetek – ziccerek befejezésének leggyakoribb módja a beugrásos lövés.

Bedőléses lövés

A bedőléses lövés a beállójátékosok egyik alaptechnikája, gyakori kapura lövési módja. Ezúttal a játékos dőléssel igyekszik kikerülni a védő hatósugarából, és eközben úgy hajt végre kapura lövést, hogy megőrzi biztos támaszhelyzetét a talajon. A lendületszerzést és a dobás előkészítését megnehezíti, hogy a beállójátékos leggyakrabban a kapunak háttal helyezkedik el, így a megkapott labdával először szembe kell fordulnia a kapuval.

Bevetődéses lövés

A bevetődéses lövés a beugrásos és bedőléses lövés ötvözetéből, azok továbbfejlesztésével alakult ki, egyesítve a két lövésfajta előnyeit. Bevetődéssel a játékos egyrészt távolabb kerülhet a védőktől, ezáltal csökkentheti azok beavatkozásának lehetőségét, másrészt jelentősen növelheti a vízszintes lövésszöget. Meglehet, technikai kivitelezése nem könnyű, a bevetődéses lövés jelentősen megnövelheti a beállójátékos eredményességét, emellett ez a kapura lövési mód igazán akrobatikus és látványos technikai elem.

Szélső lövések zónája

A külön-külön legkisebb területű szélső lövések zónája a kapu két oldalán, szimmetrikusan helyezkedik el, és a szélsők fő mozgásterületét foglalja magában, kisebb részben a talajon, nagyobb részben a kapuelőtér légterében. Ennek a területnek a sajátossága, hogy bár az optimális lövéstávolságban helyezkedik el a kaputól, szélességi fekvése miatt a vízszintes lövésszög jelentősen leszűkül. Ezt a hátrányt a dobás előkészítése során beugrással-bevetődéssel, továbbá speciális kapura lövési technikákkal igyekeznek ellensúlyozni a játékosok.

Kanyarított lövés

A kanyarított lövés a szélső játékosok jellemző dobásmódja, mely a lövésszög növelésével és a kapu jobb megközelítésével kedvezőbb lövőpozíciót tesz lehetővé a dobókézzel ellentétes oldalon játszó szélsők – például jobbkezes balszélső – részére. E kapura lövési mód előnyei abból erednek, hogy a dobás végrehajtása során a játékos egy félköríves mozdulatot tesz meg a labdával. Ez mind a kapus, mind a védőjátékos számára megnehezíti a közbeavatkozást, mivel csupán a támadójátékos elhatározásán múlik, hogy a karmozgás melyik fázisában engedi útjára a labdát. A technikai végrehajtás szempontjából előnyös, ha a szélsőjátékos a sarokból indul, ami egyenes irányú lendületszerzést tesz lehetővé.

Beugrásos-elhajlásos lövés

A beugrásos-elhajlásos lövés kifejlődését az a tény tette szükségszerűvé, hogy a dobókézzel azonos oldalon játszó – például jobbkezes jobbszélső – játékosok számára a lövésszög erősen leszűkül. Ezt a hátrányt egyrészt a kapuelőtér fölé történő beugrással, valamint egy erőteljes, dobókézzel ellentétes irányú elhajlással igyekeznek ellensúlyozni a játékosok, amivel a lövésszög és így a megcélozható kapufelület nagysága jelentősen megnő. A labdaátvétel után a játékos ideális esetben a szabaddobási és az oldalvonal találkozásától indítja a lendületszerzést, lehetőleg a kapu felé vezető legrövidebb úton.

Ívelés

Közeli kapura lövés esetén gyakran előfordul olyan helyzet is, amikor a kapus előremozogva szinte teljesen elfedi a kapu felületét. Igaz, így a megcélozható kapufelület erősen csökken, ugyanakkor a labda kapus fölötti átívelésével jó lehetőség kínálkozik annak kapuba juttatására. Az ívelés végrehajtása az utolsó pillanatig megegyezik a kapura lövés mozdulatsorával, így a lendületszerzés, a labda felkészítése, a dobóhelyzet kialakítása és a dobás megindításának mozdulata is azonos. Ezzel a támadó mindegy készteti a kapust az erős lövés szemafortechnikával történő védésére, majd kivár egészen addig, míg a kapus elérte ugrásának tetőpontját. Aztán a játékos előremozgó dobókezét a váll vonalától fokozatosan lelassítja, és erőteljes csapómozdulat helyett egy felfelé irányuló, lágy csuklómozdulattal íveli a labdát a lefelé eső kapus felett.

Légi dobás "röpte"

A légi dobás vagy röviden “röpte” tulajdonképpen jól ismert formája a kapura lövésnek, hiszen légmunkája a beugrásos lövéssel megegyező. Az előkészítést azonban labda nélkül hajtja végre a játékos, anélkül ugrik a kapuelőtér fölé, majd a levegőben átvett labdát gyors mozdulattal küldi kapura. A technikai végrehajtás kritikus pontja a labda átvétele, felkészítése és a dobás összehangolása, melyet a játékosnak viszonylag rövid idő alatt a levegőben kell végrehajtania. Ezért az ugrást az érkező labda irányába úgy kell időzíteni, hogy a labdát még felszálló ágban vagy az ugrás csúcspontján vegye át a játékos.

Pörgetett lövés

A labda lövés közbeni megpörgetése az utóbbi évek divatos és gyorsan fejlődő kapura lövési módja, amely a közeli és a szélső lövőzónából látványos gólszerzésre nyújt lehetőséget. Lényege, hogy a kapuelőtér fölé ugró vagy büntetődobást végrehajtó játékos a megcélozható kapufelület növelése érdekében a lövés során a kisujj vagy a nagyujj irányába csuklójával erőteljesen megpörgeti a labdát. Így az a talajra érkezés után jelentős vízszintes eltéréssel pattan vissza és mintegy megkerüli a kapust.

Fotó: Cseh Péter

A hajítómozdulat oktatása a kisiskoláskor végén

A kisiskoláskor végéhez érkezve, amikor is a szivacskézilabdát felváltja a bőrlabda, illetve az iskolai testnevelés órákon a kislabdahajítás végrehajtása tantervi feladat egyben, rá kell döbbenjünk arra, hogy az oktatás több oldalról teheti nehézzé sportágspecifikus alkalmazását. Nagyon nehéz látatlanul, bárkinek is általános érvényű tanácsot adni. Hiszen a 10 – 11 éves gyermek oktatásában a hajítómozdulat helyes technikájának az elsajátíttatása fontos elem a képzés folyamán. Annak a gyereknek, akinek nincs a „vérében” a hajítás mozdulata annak nagyon nehéz, hiszen ebben a korban három elemre is figyelni kell

  • Erővel vagy inkább gyorsan elhajítani a labdát.
  • Mindezt pontosan, célirányosan tegyék.
  • Kövesse a hajító – csapó mozdulat, könyök – csukló – alkar hármas egység munkáját.

Az értelmi felfogó képesség és a megfelelő kondícionális képességek hiánya sem segíti az edző munkáját. Ha nem igazán működik a hajítás, mert a dobás pontatlan, vagy mert erőtlen, azt tudom tanácsolni, hogy türelemmel szedjük szét ezeket az elemeket. Minden játék vagy feladat mögött legyen elrejtve egy központi irányelv. El kell találni fix tárgyakat ilyen – olyan távolságokból, de erővel, gyorsan meglőve. Ezt tegye meg eleinte álló, majd mozgó helyzetből. Ezt követően lehetne egy guruló labdát, vagy egy levegőbe feldobott fittballt eltalálniuk. Sok kidobó játék szükséges az óra, vagy edzés előkészítő szakaszaiban.

A távolba dobás legyen az első lépés, hiszen itt nem kell figyelni a célpontra csak a távolságra. Itt azonban fontos dolognak kell meg történnie. A felsőtest ne dőljön előre a hajítás pillanatában és a váll, illetve a felsőtest helyzete és a hajító karral ellen oldali láb kilépése alap legyen. Ne nézzen a földre és lehetőleg egyre inkább ív nélküli legyen a labda röppályája. Mindenképpen a gyors dobásra késztessük a tanítványunkat. A tanácsadásnál is ki kell emelni, hogy „ne erővel, hanem gyorsan dobd ki a labdát”. Ez a probléma egyébként általános és nem egyedi, úgy, hogy fel a fejjel nincs semmi baj, ha ilyet tapasztalunk.

Hasonló hiányosságot vélünk felfedezni akkor amikor a rossz labdafogás miatt magát a hajítást nem lehet helyesen végrehajtani. Hiszen képtelen kiemelni a szert, így csak lökőmozdulathoz hasonlót látunk. A könyök lóg, nem emeli a feje magassága fölé a labdát, szintén nem csapódik az alkar, hanem tolja, löki előre.

Következő mérföldkő a talajról és a felugrással végrehajtott lövések közötti technikák különbözőségéből adódó mozdulatok megértetése lesz. Hiszen maga az energia, amit a gyermek belefektet a lendület szerzéssel, alaphelyzetben egy jóval erősebb végrehajtást sejtet, mintha állóhelyzetben tenné ugyanezt. A lábak elrugaszkodó és lendítő szerepe, vagy a farizom és a mély hátizom izomlánc központúsága teszi lehetővé a felugrásos lövéshez szükséges nagy körívű labda felkészítést.

Érdekes, hogy míg a talajon állva inkább lefelé fognak könnyeben célozni, addig felugrásból pont fordítva felfelé céloznak szívesebben a kezdő gyerekek. Megfigyelhető, hogy a kezdők a felsőtestüket nem tudják koordinálni a talajról végrehajtott dobás alatt. Ezért tapasztalhatjuk, hogy előre dőlnek vagy leviszik a súlypontjukat. A felugrás esetén a rossz lendítés vagy a helytelen labdafogás miatt jóval hamarabb engedik el a labdát, így gyakran megy magasabbra a labda íve.

Korábban már többször kiemeltem a folytonosság és az egymásra épülés didaktikai elv érvényre juttatásának fontosságát. Nos, ebben az oktatói folyamatban sem lehet kivételt tenni. Ne kapkodjunk és ne siettessük a tanulási folyamatot, mert több kárt okozhatunk.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
Twitter
YouTube
Instagram