Hajrá Érdi Férfi Kézilabda SE!

SZIVACSKÉZILABDÁZÁS / 2014

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola az idei tanévben – első alkalommal rendezte meg az U8 (2005) korosztály országos szivacskézilabda versenyét. A sportesemény mindkét napján vidám, mosolygós gyermekarcokkal találkozhattak mindazok, akik kíváncsiak voltak arra, hogy mit is tudnak a 8 éves „kézilabda palánták”. Bizton állíthatjuk, hogy nem csalódott senki sem, hiszen látványos, küzdelmes és magas színvonalú mérkőzésekkel kényeztették el a sporteseményre kilátogatókat a jövő reménységei. A tornát Hadházy Sándor az MKSZ egyik alelnöke nyitotta meg, jelezve ezzel, hogy a sportág szakszövetsége „komolyan veszi” a legkisebbekkel való törődést is. A két nap alatt összesen 58 mérkőzést bonyolítottunk le, amelynek végén a legjobban a Haladás-Student Comfort KUK leány és a Beszterce DSE Salgótarján fiú csapata örülhetett, hiszen küzdelmes mérkőzéseken szerezték meg az aranyérmeket. A verseny elérte célját, örömet és komoly sportélményt nyújtott mind a győztes, mind a vesztes csapatoknak. Az ünnepélyes díjkiosztót megtisztelte jelenlétével és aktívan bekapcsolódott a díjak átadásába T. Mészáros András Érd megyei jogú város polgármestere, Sárközi Márta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Érdi Tankerületének igazgatója, Maitz Ferenc a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatója, Maruzsa István a WAX Kézilabda Magazin főszerkesztője és Grundmann Béla a kölyökkézi.hu internetes oldal tulajdonosa. A sportesemény támogatói voltak: Generali a Biztonságért Alapítvány, a WAX Kézilabda Magazin, a szivacskézilabdázás felszereléseinek hazai gyártója a Student Comfort Betéti Társaság.

leány eredmények »
fiú eredmények »
mérkőzés jegyzőkönyvek »

Hogy áll a létszám? Honnan érkeznek a csapatok?

Az érdi tankerület igazgatója Sárközi Márta, T. Mészáros András polgármester és iskolám, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatójának Maitz Ferencnek egyetértésével 8 leány és 8 fiú csapattal terveztünk, 10-10 csapat lett belőle. Hazánk szinte minden részéből érkeznek résztvevők, itt lesz mindenki, aki „számít” ebben a korosztályban Szombathelytől Törökszentmiklósig. Büszkék vagyunk arra, hogy városunk három csapattal vesz részt e megmérettetésben. A torna elnevezéséből eredően a megyei jogú városok csapatai az elsődleges résztvevők. 2014. május 24-én a csoportmérkőzéseket bonyolítjuk le, amelyek délelőtt 10 órakor kezdődnek. Vasárnap, május 25-én az elődöntők és a helyosztók következnek, majd 17 órakor az ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosztó következik az Érdi Városi Sportcsarnokban.

Főszervezőként mivel lennél elégedett?

A legfontosabb számomra az, hogy a résztvevő gyermekek jól érezzék magukat, élvezzék a játékot, örüljenek a győzelemnek, szomorkodjanak az elvesztett meccsek miatt, de edzőjük segítségével álljanak talpra és törekedjenek a javításra, a későbbi minél jobb teljesítményre. Nagyon fontos, hogy ebben legyenek partnerek a szülők és szimpatizánsok is, szurkoljanak sportszerűen és bíztassák csapatukat, segítsék őket a helytállásban. Ne helyezzenek rájuk indokolatlanul nagy súlyt, ne sugallják számukra a mindenáron való győzelemre törekvést, hiszen ők még gyermekek, hadd élvezzék teher nélkül ezt a csodálatos játékot. Nélkülözhetetlen a játékvezetők együttműködő, segítőkész tevékenysége, amelyben a következetesség, a pártatlanság és az igazságosság kell, hogy meghatározzák működésüket. Erre garancia dr. Soós Kálmán személye, aki a Szövetség játékvezetői albizottságának vezetőjeként a fiatal utánpótlás legjobbjait küldi versenyünkre.

Mire számítson az, aki még nem járt szivacskézilabda-mérkőzésen?

A szivacskézilabdázás a gyermekek első, versenyélményt is nyújtó találkozása a labdával. Két reménynek ad esélyt. Egyrészt felkeltheti a mozgás, a rendszeres sportolás iránti vágyat, másrészt kezdeményezhet valamely sportjáték iránti érdeklődést, jelesül a kézilabdázás megkedvelését. A szivacskézilabdázás a legjobb “találmány”, ahol az iskolások körében szerveződött csapatok számára gólok, győztesek és vesztesek léteznek. A legügyesebb kézilabdás palánták pedig a sportág jövőjét építhetik. A labda varázsával kelthető fel legkönnyebben a testnevelés, a rendszeres sportolás iránti vágy. A tornánkon résztvevők – testnevelő tanáraik, edzőik áldásos tevékenységének köszönhetően – felvonultatják a kézilabdázás minden szépségét, varázsát. Ismerik a sportág technikai elemeit, azokat készségszinten alkalmazzák. Gyönyörködhetünk a tiszta küzdeni akarásban, sportszerűségben és egymás tiszteletében.

Gondolom, hogy célok között szerepel a hagyományteremtés is…

Természetesen szeretnénk a szivacskézilabdázás további népszerűsítése érdekében a jövőben is szervezni hasonló sporteseményeket. Bízunk abban, hogy a torna elnyeri a Magyar Kézilabda Szövetség tetszését is, és hozzájárul annak évenkénti megrendezéséhez. Szeretnénk elérni azt, hogy az érdi Tankerület vezetése, az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata is hosszú távon biztosítsa a torna megrendezésének feltételeit. Szeretnénk korrektül kiszolgálni támogatóinkat és elnyerni további együttműködésüket. Reméljük, hogy a médiák szimpátiáját is megszerezzük, és rajtuk keresztül is segíthetjük a kézilabdázás további népszerűsítését.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
YouTube
Twitter
Instagram