A Kőrösi Kölyök DSE 2016. június 3-án Szombathelyen – immár harmadik alkalommal rendezte meg az U8 korosztály számára kiírt szivacskézilabda tornát, a Megyei Jogú Városok Szivacskézilabda Versenyét. A motivált, kiemelkedően jól felkészített csapatok sportszerű, jó hangulatú, küzdelmes mérkőzéseket játszottak. Ismételten bebizonyították, hogy már ennek a korosztálynak is szüksége van a tanult technikai elemek “élesben” történő alkalmazására. Az öröm és a szomorúság természetes velejárója a sportnak, hiszen nem lehet mindenki győztes, de vesztes sem. A sportjátékok pontosan ezért fantasztikusak, mert egyik percről a másikra változhatnak az erőviszonyok és az utolsókból elsők is lehetnek! Az Egyetemi Sportcsarnok ideális helyszínnek bizonyult a mérkőzések megrendezéséhez. Köszönjük a Szombathelyi KK és Akadémia közreműködését és az Önkormányzat támogatását. A díjátadásban közreműködött Molnár Miklós alpolgármester, Pődör Zoltán a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia ügyvezetője és Eklemovic Nikola volt válogatott kézilabdázó.
A torna fővédnöke Pálinger Katalin a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke, védnöke dr. Puskás Tivadar Szombathely megyei jogú város polgármestere voltak. A torna főtámogatója a Generali a Biztonságért Alapítvány. A sportverseny díjazását az LV International KFT és a Student Comfort BT biztosította.
Nincs galéria kiválasztott, illetve a galériát törölték.